
Mese és zene mindenütt – Így jártuk be az országot 2024-ben!
2024 igazán különleges év volt számunkra, tele varázslatos pillanatokkal és szívmelengető koncertélményekkel. Minden egyes fellépésen éreztük a közönségünk lelkesedését, azt az őszinte szeretetet, amit a dalaink és a meséink iránt tanúsítottatok. Ezek a pillanatok adtak nekünk erőt és inspirációt, hogy újra és újra útra keljünk, és elvigyük nektek a zene és a mese varázsát.
Játszottunk apró falvakban, ahol a gyerekek csillogó szemmel énekeltek velünk, kisvárosokban, ahol minden mosoly ajándék volt számunkra, és a legnagyobb fesztiválok színpadjain is, ahol a közös taps és nevetés messzire visszhangzott. Magyarország legkülönbözőbb szegleteiben megfordultunk, de nem álltunk meg a határoknál – ellátogattunk a Felvidékre és a Partiumba is, ahol a magyar közösségek szívből jövő vendégszeretete különösen meghatott minket.

A mesehősök is mindig részt vettek a koncerten.
Nagyon jó tudni, hogy bármennyi új, külföldi mesehős érkezik a gyerekekhez, a régi mesehősök még mindig értéket képviselnek és népszerűek. Ezeknek a meséknek és daloknak az időtállósággát mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy a gyerekek és szüleik együtt éneklik. Több generáció nő fel ezeken a meséken, szórakozik kalandjaikon.
Az évet vidám farsangi hangulatban kezdtük, február elején egy varázslatos felvidéki kistelepülésen, Buzitán. Az ottani iskolai farsangon mi szolgáltattuk a muzsikát, és a gyerekek nevetése, jelmezeik színkavalkádja azonnal elvarázsolt minket. De itt nem álltunk meg – utunk következő állomása Komlóskára volt, ahol újabb emlékezetes pillanatokkal gazdagodtunk.

Gyermeknapi koncert Mezőkövesden
A gyermeknap mindig különleges és mozgalmas időszak, tele izgalommal és vidámsággal, akárcsak nekünk, akik mesés gyerekműsorokkal járjuk az országot. Idén Kétpó után a csodálatos Boldogkőváralja ódon várának árnyékában muzsikáltunk, ahol a mese és a történelem találkozott. Az ódon romok között életre keltek a mesehősök, és VUK meg Süsü is otthon érezte magát ebben a varázslatos környezetben, amely mintha az ő történetük díszlete lett volna.
A nyár során számtalan helyen megfordultunk, Mezőkövesd, Szatmárnémeti, Kádárta, csak néhányat említsek azok közül, ahol már visszajáró vendégek vagyunk. Az Első Pesterzsébeti Utcaszínházi Fesztiválon is koncerteztünk. Ez azért is volt emlékezetes számunkra, mert a hely tele volt jókedvű gyerekekkel és más fellépőkkel. Találkoztunk sok művészbarátunkkal, igazi jamboree volt!

Süsü az Első Pesterzsébeti Utcaszínházi Fesztiválon
Ősszel a Temesvári Magyar Napokra látogattunk. Itt már jó ismerősként köszöntött a közönség. Ez is bizonyította, hogy ugyanazt a műsort lehet két egymást követő évben is adni, hiszen a közönség nem unja. Sőt, kiválóan szórakozik!
A tél beköszöntével egy fantasztikus Mikulás-műsorsorozat vette kezdetét, a Nagyszakállú Micimackó és Gombóc Artúr kíséretében jelent meg. Persze ott volt Rudolf is, a gyerkőcökből is rénszarvasokat varázsoltunk egy rövid időre. A műsor végén a mikulás kiosztotta az ajándékokat a gyerekeknek. Több helyen megjegyezték a gyerekek, hogy ez most az igazi Mikulás volt!
2024-ben egy izgalmas új kalandba is belevágtunk: ezúttal mi magunk szerveztünk saját koncerteket! Ez különleges élmény volt számunkra, hiszen nemcsak előadóként, hanem szervezőként is részesei lehettünk a folyamatnak. A miskolci Rákóczi könyvtár rendezvénytermét béreltük ki, ahol teltházas koncertet adtunk.
Bízunk benne, hogy 2025 is tele lesz varázslatos élményekkel, szívből jövő koncertekkel, mosolygós arcokkal és ünneplő gyerekekkel. Mi pedig már izgatottan készülünk – új dalokkal, kreatív ötletekkel és varázslatos mesehősökkel, hogy még több örömet szerezzünk nektek ebben a gyönyörű évben. Alig várjuk, hogy újra találkozhassunk veletek, és együtt élhessünk át felejthetetlen pillanatokat!